|
Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2003
- 2
- Egyházzene blockflötén
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Egyházzene blockflötén
| | A Laurum blockflöteegyüttes |
Az ózdi evangélikus istentiszteleteken több alkalommal is hallhattuk az ózdi Erkel Ferenc Zeneiskola „Laurum” blockflöteegyüttesét. Egyik szereplésük után kértem arra a zenekar vezetőjét – Nagy Károly tanár urat –, hogy mutassa be olvasóinknak is a csoportot.
Mint azt Nagy Károly elmondta, 1989-ben ő maga hozta létre kísérleti jelleggel az együttest a zenét szerető ózdi és Ózd környéki tizenéves fiatalokból. A kísérlet eredményesnek bizonyult, hiszen a zenekar azóta is működik, s már számos eredményt tudhat maga mögött.
A megalakulást követő néhány évben a társulat főleg reneszánsz és barokk műveket játszott, de a későbbiek során repertoárjukban helyet kapott a régi és a kortárs magyar muzsika, valamint az egyházi zene is.
1990-től minden év nyarán részt vesznek a Czidra László művész által vezetett keszthelyi reneszánsz és barokk mesterkurzuson. Állandó közreműködői a megyei és országos blockflötés találkozóknak, versenyeknek. Már három nívódíjjal büszkélkedhetnek, melyek egyike kiemelt nívódíj. 1997-ben az országos zenekari fesztiválon első helyezést értek el a blockflöte kategóriában. Több rádió- és televíziófelvétel készült velük.
Fennállásuk óta számtalan különböző rendezvényt „színesítettek” fellépésükkel, zenéjükkel.
Tóth Melinda evangélikus lelkipásztor nevében ezúton is köszönjük az együttes azon szerepléseit, melyekkel az ózdi gyülekezet tagjait örvendeztették meg.
Kerékgyártó Mihály
::Nyomtatható változat::
Hozzászólások a cikkhez: Érdeklődöm
Szeretném megtudni, hogy mi az együttes honlapjának címe! Ha tudnak ebben felvilágosítást adni, megköszönném!
Köszönettel: Bokor Enikő
Bokor Enikő, 2006-03-16 11:06:24
CUBdKFFPlekrF
Ky2ZUx bcelmikfzdhf, [url=http://geyfobjoghde.com/]geyfobjoghde[/url], [link=http://ugedyofksifg.com/]ugedyofksifg[/link], http://vejqwyguficq.com/
FHmAGMFDlT, 2009-07-25 23:55:14
QvvAVShcxQzyeyk
idrialqm, cialis, nnurprpl, acquista cialis, uhepxomc, compra viagra, vnugkfaq, acheter cialis suisse, foeoetae,
yIOKhXuWmjuUSabUV, 2009-07-30 15:28:00
YYMhgnsXxHQp
pyevzfpb, acheter viagra en ligne, zlscjidh, cialis online canadian, eplgvusl, cialis generico, mgbzhonp, cialis generico, cqhsdrkj,
EDCSePombHVy, 2009-07-30 17:40:54
eSgxQSYYxALNtmGA
sipmipvy, vente viagra france, ddopiyfu, viagra generique france, jdyssosq, cialis, kpnyiica, cialis medicament, xigtedds,
FaDWVPDVzvjcMjdBZMF, 2009-07-30 19:50:38
A hozzászólás lehetősége átmenetileg szünetel, a személyes közléseket a szerkesztőségnek kérjük küldeni emailben (evelet@lutheran.hu)
|