|
A Magyarországi Evangélikus Egyház
Egyházunk közel 300 evangélikus gyülekezet Jézus Krisztushoz kötődő közössége.
A tagok minden különbözőségük ellenére "egy testhez" tartoznak -
a legkisebb szórványgyülekezetben éppúgy, mint a tízezres lélekszámot is
meghaladó egyházközségekben.
Három püspök szolgálata irányítja a gyülekezetekben folyó munkát,
hogy az evangélium eljusson oda is, ahol egy településen csak
egy evangélikus él, de ott is hangozzék, ahol gyülekezeti tagjaink vannak
többségben. A három egyházkerület székhelye (Budán, Győrben és Pesten)
lelki központként is szolgál minden evangélikus számára.
Egyházunk adminisztrációs központja - Budapesten, az Üllői út 24.-ben -
olyan szolgáltatóhely, amely segíti az egyházközségek és az egyházi intézmények
munkáját. Az oktatási, gazdasági, építési, jogi, ifjúsági osztályok mellett
(ezek mind az evangélikusok rendelkezésére állnak) e helyütt bárki
elérheti a kórházmissziós és a börtönlelkészi szolgálat vagy más
missziói munkaágak segítségét, illetve az Egyetemi Gyülekezetet.
37 oktatási intézményünkben (óvodákban, iskolákban) mintegy hétezer diák
készül az életre közel ezer pedagógusunk segítségével.
Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen száznál több fiatal folytatja
tanulmányait a lelkészi, hittanári, illetve hitoktatói szakon.
Szeretetintézményeinkben sok száz idős ember kap testvéri közösségben
otthont élete utolsó szakaszára. Fogyatékos gyermekek gondozására is
vállalkozunk. A nyíregyházi hajléktalanszálló, a györkönyi
alkoholbeteg-rehabilitációs központ, a Piliscsabán működő
szociális foglalkoztató, a kiskőrösi és szarvasi
házigondozói szolgálat mind az evangélikusok szociális érzékenységéről tanúskodnak.
Üdülőinkben - pl. Balatonszárszón, Gyenesdiáson, Sopronban - testi-lelki
felüdülést kínálunk a megfáradtaknak, konferencia-központjainkban -
pl. Révfülöpön vagy Piliscsabán - pedig lelki-szellemi töltekezést
nyújtunk az élet mély értelmét keresőknek.
|