Az 1993-ban alakult Telosz Kiadó célul tűzte ki az úgynevezett humán tudományok (történelem, irodalom, filozófia, teológia) legfrissebb eredményeinek közkinccsé tételét. Egyik legjelentősebb vállalkozása az apokrif iratok magyar nyelven való megjelentetése. E sorozatból három kötet látott napvilágot, elsőként Az apostolok csodálatos cselekedetei (1996), ezt követte ugyanabban az évben a Csodás evangéliumok, végül 1997-ben az Apokalipszisek című kötet. 1996-ig magyar nyelven csak az apokrif evangéliumok, valamint Pál cselekedetei (aktája) volt hozzáférhető. Raffay Sándor két kötetben közölt magyar nyelven újszövetségi apokrif iratokat 1905-ben, illetve 1912-ben. A következő válogatásra csaknem hetven évet kellett várni, 1980-ban jelent meg Vanyó László válogatása Apokrifek címmel, e kötet ó- és újszövetségi apokrifeket egyaránt tartalmaz. Az apokrif iratok iránti fokozott érdeklődést jelzi egy újabb kötet megjelenése 1990-ben: Hubai Péter, Pröhle Károly, Rugási Gyula: Jézus rejtett szavai címmel.
Korunkban az apokrifek újra felfedezéséről szoktunk beszélni, e terminust azért használjuk, mert az újszövetségi apokrifek a kései ókorban és a középkor egyes századaiban nagyobb hatást gyakoroltak a keresztyénekre, mint a kanonikus iratok. A XIX. század végén és századunkban számos apokrif töredék került elő — főként Felső-Egyiptomban —, ezen iratok felfedezése újabb és újabb állásfoglalásra késztette a kutatókat. A kutatásban már messzemenően nemcsak a teológusok vesznek részt, az iratok tanulmányozását fontosnak tartják az irodalmárok, filozófusok, néprajzkutatók, pszichológusok, történészek.
Véleményem szerint a most megjelent három kötet közül legizgalmasabb és legtöbb kérdést felvető Az apostolok csodálatos cselekedetei. Ebben megtalálható az úgynevezett öt nagy apostolakta: János, Péter, Pál, András és Tamás cselekedetei. Lukács a kanonikus Apostolok cselekedeteiben leírja az evangélium terjedésének útját Jeruzsálemtől Rómáig. Művének középpontjában Péter és Pál apostolok tevékenysége áll, továbbá egy rövid epizód erejéig Fülöp apostolt is szerepelteti. Számos olyan kérdésről nem szól e mű, ami bizonyára komolyan foglalkoztatta az olvasót, többek között Péter és Pál halála. Minden apokrif akta egy-egy apostol működését és halálának körülményeit írja le. Rosa Söder e téma kiváló kutatója 1932-ben megjelent művében az apostolaktáknak öt fő motívumát jelölte meg: utazás, aretológia (az apostol erényei), teratológia (az apostol csodái), tendenciózus keresztény igehirdetés és erotikus (szerelmi) motívum. Ezek alapján az apostolaktákat a regényes irodalomhoz sorolja és az antik regénnyel rokonítja, ebből azonban jórészt hiányzik az aretológia, a teratológia és természetesen teljes egészében az igehirdetés. Az antik irodalommal foglalkozó kutatók kísérletet tettek az akták műfajának meghatározására — mivel ezen alkotások középpontjában egy személy áll, az ő életük van részletesen leírva, — legcélszerűbbnek a biográfia (életrajz) meghatározás látszott. Ezek az életrajzok szép számmal tartalmaznak az antik regényből vett motívumokat (vándorlás, ruhacsere, a feleség helyett az úr ágyába küldött rabszolganő, szerelem, kalandok), ezért műfajuk nem egyszerűen biográfia, hanem regényes biográfia. Az aktákra jellemző az enkratisztikus szemlélet, a testi szerelmet még a házasságon belül is elítélik, ilyen furcsa módon van jelen bennük a szerelmi motívum. Feminista amerikai kutatók azt állítják, hogy a nők fellázadtak az őket gúzsbakötő tradíciók ellen. Ezen tudósok csak arról a "csekélységről" feledkeznek meg, hogy a férfiak is — elsősorban az apostolok — önmegtartóztató életet éltek, a nők ebben csak őket követték. Az viszont kétségtelen, hogy az akták jórészében fontos szerepet játszanak a nők (Pál, András és Tamás akta), előkelő asszonyok a apostolok első követői, akik a börtönben is meglátogatják a fogoly igehirdetőket. A hatóságok a családi élet szétzilálásával vádolják az apostolokat, ilyen jellegű konfliktusok miatt haltak mártírhalált András és Tamás. Az akták enkratisztikus szemlélete hatással volt St. Jeromos remete-életrajzaira. Az apokrif akták célja egyértelműen az olvasók szórakoztatása volt, szerzőik ezen kívül fontosnak tartották, hogy viszonylag széles tömegek kezébe építő jellegű és hitmélyítő írásokat adjanak.
Az egyszerű keresztény embereket sok olyan kérdés foglalkoztatta, amelyre nem kaptak választ a kanonikus evangéliumokban: Kik voltak Jézus nagyszülei? Hogyan született és nevelkedett a Megváltó édesanyja? Hogyan nevelkedett a gyermek Jézus? Milyen volt kapcsolata anyjával és nevelőapjával, Józseffel? Ezekre a kérdésekre ad választ az apokrif evangéliumok egy része. A Csodás evangéliumok című kötetben minden ilyen jellegű irat megtalálható: Jakab prótoevangéliuma, Tamásnak, a zsidó filozófusnak beszámolója az Úr gyermekkoráról, A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma, Pszeudo-Máté evangéliuma, valamint Józsefnek, az ácsnak a története. Jakab prótoevangéliuma beszámol Mária születéséről, nevelkedéséről, Józseffel való házasságáról és Jézus születéséről. E mű leírása szerint Mária a templomban nevelkedett, tudjuk, hogy ez történeti lehetetlenség, zsidó leányokat ugyanis nem neveltek templomban. Ennek az iratnak fontos célja volt, hogy Mária szüzességét bizonyítsa. Tamásnak, a zsidó filozófusnak beszámolójában Jézus kissé nagyképű, öntudatos és rossz gyermekként áll előttünk, kioktatja tanítóit, ártó csodákat is tesz, amelyeknek helye lenne a mesékben, de semmiképpen sem az evangéliumokban. A megváltó gyermekségének arab evangéliuma erősen támaszkodik Jakab prótoevangéliumára és Tamás beszámolójára, tartalmaz ezen kívül a kutatók által keleti eredetűnek ítélt történeteket. E mű hangsúlyozza leginkább Mária közvetítő szerepét Jézus csodáiban; a gyógyulni vágyók Mária segítségét kérik, ad nekik a kis Jézus fürdővizéből, hogy locsolják magukra, vagy fürödjenek benne, ennek hatására meggyógyulnak. A nyugati egyházban legnagyobb hatása a Pszeudo-Máté evangéliumnak volt. Az apokrif evangéliumok közül ez keletkezett a legkésőbb, a tudományos közfelfogás szerint a Krisztus utáni VIII–IX. században. Ismeretlen szerzője a mű elején közli Chromatius és Heliodorus püspökök fiktív levélváltását St. Jeromossal, és az egész irat szerzőjéül St. Jeromost tünteti fel, ezzel kívánt művének tekintélyt szerezni. Ebben az evangéliumban megfigyelhető Jakab prótoevangéliumának és Tamás beszámolójának hatása, az ezekben leírt csodákon a szerző sokat finomított, mert ez a két apokrif irat "gyanúsnak" számított a nyugati egyházban túlzó csodái és történeti hiteltelensége miatt. A Józsefnek, az ácsnak a története érdekes irat, mert benne a feltámadt Krisztus mesél tanítványainak az Olajfák hegyén nevelőapjáról, ez az egyetlen mű, amelynek középpontjában József személye áll.
Ezeken az úgynevezett gyermekség evangéliumokon kívül az apokrif evangéliumoknak még két csoportja van: gnosztikus evangéliumok, valamint a szinoptikusokat — különösen Mátét és Márkot — követő evangéliumok. A Csodás evangéliumok című kötetben két gnosztikus evangélium található: Fülöp evangéliuma és Az Igazság evangéliuma, az előbbi elsőízben olvasható magyarul. Mindkét szöveg kopt nyelven maradt fenn, 1945–46-ban találták Egyiptomban. A gnosztikusok állítják, hogy sajátos tudás (gnózis) birtokában vannak és ez a szikra a test börtönébe van zárva. Számukra fő kérdés a világ és a rossz eredete, mivel az anyagi világ alapvetően rossz, nem lehet köze hozzá a legfőbb istenségnek, az ő funkciója a megváltás, ebből következik, hogy más a teremtő és a megváltó istenség. Fülöp evangéliuma rövid gnosztikus szövegek antológiájának tűnik, míg Az Igazság evangéliuma egyetlen nagy beszéd, melyben a beavatott mester útmutatást ad a tanítványoknak az evangélium értelmezéséhez. A gnosztikus evangéliumok nem Jézus működéséről szólnak, hanem a "jó hírt" hirdetik, kedvelik az ellentétekre épülő paradox állításokat. E kötetben — a két gnosztikus evangélium után — megtalálható még: Péter evangéliuma, valamint Feljegyzés a mi urunkról Jézus Krisztusról, amely Pontius Pilátus idejében készült. Péter evangéliumának csak egy összefüggő része maradt fenn, Egyiptomban találták meg a múlt század végén. E részlet tartalmazza az Úr elítélését, szenvedéstörténetét, kereszthalálát, eltemetését, feltámadását és a feltámadást követő eseményeket. Megfigyelhető a szinoptikus evangéliumok és részben János evangéliumának hatása is. Jellegzetes vonása, hogy a szerző sem a Jézus nevet, sem a Krisztus megjelölést nem használja, helyettük mindig az Úr (görögül kyrios) szó áll, ez a szóhasználat Krisztus istenségét, messiás-királyi méltóságát hangsúlyozza. Ez az irat a ténylegesnél sokkal nagyobb szerepet tulajdonít Heródesnek Jézus elítélésében, tudatosan vállalja a halálos ítéletért a felelősséget, s ő intézkedik az ítélet végrehajtásáról, sőt megszabja annak módját is. Ez azonban nem felel meg a történeti valóságnak. Krisztus perének idején Jeruzsálem és egész Júdea a Római Birodalom része, amelyet egy helytartó (preafectus), ez időben Pilátus kormányoz. A Péter evangéliumához tartozó, a fordító által összeállított Jegyzetek szinte önálló tanulmánynak tekinthető, felhívja a figyelmet a kanonikus evangéliumokkal való egyezésre és az azoktól való minden eltérésre. A Feljegyzés a mi Urunkról, Jézus Krisztusról, … később még két címen vált ismeretessé: Pilátus-akta, Nikodémus evangéliuma. Szerzője azt állítja, hogy Nikodémus héber nyelven készült feljegyzéseit fordítja. A mű tartalmazza Jézus elítélését, kereszthalálát és részletesen szól a zsidó vezetők Jézus feltámadását követő zavarodottságáról. Ezt követi a szövegben egy későbbi betoldás, amely Jézus alvilágba való leszállásáról szól. Innen Ádámot, az ősatyákat és a mártírokat Jézus a Paradicsomba vezeti. Ez az irat Pilátust igen pozitívan ábrázolja, Jézust kétségbeesetten meg akarja menteni, megfeszítését a zsidók erőszakolják ki.
A sorozat harmadik kötete, amely az Apokalipszisek címet viseli a következő műveket tartalmazza: Mózes apokalipszise, Ezdrás negyedik könyve, Ézsaiás próféta felemelkedése, Jakab apokalipszise, szent Pál apostol látomása, Teológus Szent János apokalipszise, A Boldogságos Szűz Mária elköltözése. A. A Boldogságos Szűz Mária elköltözése. B. Isten szószólója, Szent János beszámolója a szentséges Istenanya elszenderüléséről, Poimandrés, Sibylla-jóslatok. Az erythraeai Sibylla az utolsó ítéletről. Adamik Tamásnak e kötethez írt utószava korszakos jelentőségű, összefoglalja az apokaliptikával kapcsolatos legfontosabb és legújabb eredményeket. Állásfoglalását röviden ismertetem: Ha az apokaliptika műfaját akarjuk meghatározni, első lépésben sorra kell vennünk az apokalipszis címen ránk maradt legfontosabb alkotásokat, és ezek jellemző jegyeit részletesen kell vizsgálnunk, ennek alapján határozhatjuk meg az apokaliptikát, mint irodalmi műfajt. Az egyes apokalipszisek elemzése során a következő megállapításokat tehetjük: Az apokaliptika a kinyilatkoztatás-irodalom egyik fajtája, akárcsak a prófécia. Az apokaliptika és a prófécia rokon, mert mindkettő kinyilatkoztatáson alapul, fontos szerepet játszanak bennük a jóslatok, a jövendölést a képek, szimbólumok nyelvén közlik, a próféciából azonban hiányzik az alvilági bolyongás, ami az apokaliptikának fontos jellemzője. A próféták látomásaikat sugalmazással, álom formájában, vagy hallással kapják, az apokalipszisek főszereplői víziók, vagy elragadtatás formájában. A próféciák célja különböző lehet, tanítás, figyelmeztetés, az apokalipszisek szerzőié mindig a túlvilági büntetéssel való fenyegetés. Az apokalipszisek a végső időkről szóló jövendölést tartalmaznak, mivel céljuk a bűntől való elrettentés, a bennük leírt büntetések is szörnyűek (apokaliptikusok). Az újabb kutatások megállapították, hogy a zsidó és keresztény apokaliptikára hatottak a pogány Sibylla-jóslatok, az orfikus alvilág-járás, valamint az úgynevezett bölcsesség-irodalom, e hatások érzékeltetésére kapott helyet az Apokalipszisek kötet végén a következő három mű: Poimandrés, Sibylla-jóslatok (részletek), Az erythraeai Sibylla az utolsó ítéletről. A zsidó apokaliptikára hatással voltak még az iráni apokaliptika ördöggel kapcsolatos elképzelései. Vannak olyan alkotások, amelyekben az apokaliptikának csak néhány műfaji kelléke található, ilyenek a kötetben közölt Mária haláláról szóló tudósítások.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az apokrif iratok ismeretlen szerzői szüntelenül buzgólkodtak eszméik terjesztésén még olyan módon is, hogy alkotásaik címében nagy tekintélyű neveket szerepeltettek, ám igyekezetük hiábavaló lett volna, ha az apokrifek nem tükrözték volna a széles körben elterjedt népi hagyományokat és olvasóik ízlésvilágát. Ezektől az iratoktól a hivatalos egyház mindig elhatárolódott, az eretnek mozgalmak körében igen népszerűek voltak, csaknem minden alkotásban megfigyelhető a doketista hatás, ami szerint Jézusnak csak látszat teste volt, szenvedése is látszólagos (János-akta). E művekben egymást követik a valószínűtlen csodák, abból a célból, hogy a hitetleneket hívővé tegyék. Az apostolok szinte kérkednek csodatevő képességükkel (Péter-akta). Minden hivatalos elhatárolódás ellenére hatottak, és véleményem szerint ma is hatnak a hívők vallásos meggyőződésére. Felbecsülhetetlen hatásuk volt a Mária-tisztelet kialakulására, és enkratisztikus szemléletük révén a szerzetesi életforma kialakulására és továbbélésére.
Mindhárom kötet végén Adamik Tamás lebilincselő stílusú, igényes utószava található. Ismerteti az apokrifekkel kapcsolatos legfrissebb tudományos eredményeket, felsorolja ezek mértékadó kritikai kiadásait. A kötetekben csak egészében fennmaradt művek, vagy olyan töredékek kaptak helyet, amelyek összefüggő eseményeket beszélnek el, amennyiben a nagyobb összefüggő szövegek helyenként töredékesek a fordítók megkísérelték kiegészítésüket a kritikai kiadások alapján. Az iratok jó része görög nyelven maradt ránk, népszerűségüket jelzi, hogy számos ókori nyelvre (kopt, szír, örmény, etióp, latin) lefordították és ahány fordítás keletkezett, az iratoknak annyiféle változata lett ismertté. Minden egyes irathoz jegyzetek tartoznak, ezek nélkül megértésük és feldolgozásuk lehetetlen a nagyközönség számára. Az apokrifek hatása a képzőművészetre és az irodalomra felbecsülhetetlen, e hatásokra az egyes kötetek utószava részletesen kitér. A kötetek fordítói között irodalmárok és teológusok egyaránt vannak, felekezetükre nézve katolikusok és protestánsok, e nagyszabású vállalkozás ökumenikusnak tekinthető. Az apokrifek fordítói: Adamik Tamás, Bollók János, Bolyki János, Déri Balázs, Jelenits István, †Kapitánffy István, Kőrizs Imre, Pesthy Monika, Szepessy Tibor és Tóth Klára. A három kötet együttes bemutatója 1998. május 6-án volt a Hermeneutikai Kutató Központ szervezésében a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán.
E könyvismertetéssel kívánok tisztelegni szeretett görög tanárom, Kapitánffy István áldott emlékének, aki 1997. decemberében távozott el közülünk.
Bódi Emese
© Lelkipásztor, 1998. október
